A Rákoskerti Templom Alapítvány tájékoztat minden érdeklődőt, hogy elkészült Makovecz Imre világhírű építészünk utolsó templomterve alapján épülő Mennybemenetel templomunk urnahelyeinek árajánlata. Tekintettel templomunk tervezőjének személyére és a hely egyedi adottságának szakrális jellegére, áraink 10-15 %-kal többe kerülnek más templomi urnahelyek árainál, viszont 25 és 50 éves időtartamra válthatók meg.

Bővebben: Ha az élet méltóságát tiszteljük, a test lélekké való átváltozását is méltóan őrizzük!

Individualizmus (latin): az egyén mindenek fölött, az egyén a társadalom érdekeivel szemben, a felett igyekszik érvényesíteni saját kisszerű érdekeit.

Individualista társadalom: önellentmondás.  A társadalom közösségi fogalom, közös cél, közös úton. Az egyén céljai mindig alárendelt helyzetben kell, hogy legyenek a társadalom közös céljaival szemben. A közösségi célok azonban mindig az egyén túlélési, folyamatossági, boldogulási céljaival megegyezőek.  Az individualista társadalom már szétesőben lévő, megszűnő együttélési formáció. Az individualista társadalom szétesett volta miatt védtelen, erőtlen. Ez a formáció külső erők ellenállás nélküli játékszerévé válik.

Bővebben: Szótár

A Rákosmenti Százszorszép Óvoda Méhecske csoportja 2016. május 5-én lehetőséget kapott egy repülőtéri látogatásra. Azért is nagy öröm ez számunkra, mert intézményünk a kompetencia alapú óvodai oktatási programcsomag alapján dolgozik, melynek egyik projektje a Levegő. Ehhez a témához szorosan illeszkedik a levegőben közlekedő járművek megismerése. Pedagógiai Programunkban is megfogalmaztuk, hogy az óvodás gyermekek leghatékonyabb tanulási formája a tapasztalatszerzés, a tevékenykedtetés. 

Bővebben: Kirándulás a repülőtérre

Országos Diákolimpia Labdarugó Döntő (I. kcs)

2016.04.19-én a Kossuth Lajos Általános Iskola csapata képviselte kerületünket a Budapesti Döntőn és versenyzett a többi kerület bajnokai ellen. A kerület történetében most először nyert csapat és jutott az Országos Döntőre ebben a sportágban.

Bővebben: Országos Diákolimpia Labdarúgó Döntő

Óvodánk sikerrel pályázott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Biztonságos Óvoda” címre, amit ez év május 19-én nyertünk el.

Bővebben: Biztonságos Óvoda lettünk

Május 1-én Snell György püspök – nagyszámú hívő jelenlétében –elhelyezte a Rákoskerten épülő XXIII. János Kápolna és Közösségi ház alapkövét. A rákoskerti katolikusok több, mint 20 éves vágya valósulhat meg. Kápolna, és közösségi együttlétekre alkalmas épület létesül Kerten Major György Ybl díjas építész¬mérnök tervei alapján. 2016. karácsonyára  szeretnénk felépíteni a  Zrínyi utca és a Rákoskert sugárút sarkán.

Bővebben: A RÁKOSKERTI SZENT XXIII. JÁNOS-KÁPOLNA ALAPKÖLETÉTELE

2016. március 16. napján az Újlak utcai Általános iskolában került sor a 2016. évi diákolimpia kerületi iskolák közötti megmérettetésére labdarúgás I. korcsoportos (2007-ben vagy után született ) diákjai között. A XVII. kerületi döntőt a Kossuth Lajos Általános Iskola kisdiákjai nyerték meg,  ezért  a 2016. április 19. napján lebonyolított budapesti döntőn ők képviselhették a XVII. kerületet. Olyan eredmény született amelyre a kerületben még soha nem volt példa, az alsó osztályos diákok a budapesti döntőt is megnyerték. Nagyon nehéz ellenfeleket győzött le a  csapat, többek között  sportiskolák növendékeit  is. Mint budapesti első helyezett  kivívták maguknak a jogot, hogy az országos diákolimpián, egy XVII. kerületi iskola képviselhesse a fővárost, az ország legjobb 20 csapata között! 

Bővebben: A Kossuth Iskola focisikere

A már hagyománnyá váló Horvát Előd Lecsófesztivál rendezési jogával az önkormányzat 2016-ban a Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport- és Szabadidő Egyesületet tisztelte meg.

Bővebben: Lecsófőző verseny Rákoskerten

A környéken élők, vagy a Sáránd utcai ABC-ben vásárlók már megszokták, hogy minden év tavaszán valami megszépül az ABC környékén.

Bővebben: Közpénzből és vállalkozói támogatásból újult meg a COOP ABC előtti közterület

A Rákoskerti Polgári kör, mint közhasznú szervezet 1997 óta az itt lakók szolgálatában, Rákoskert közösségének érdekében végzi munkáját.

Bővebben: Felhívás a rákoskerti vállalkozókhoz

A Rákoskerti Polgári Kör ötödik alkalommal ismét lehetőséget kínál a helyieknek.

Bővebben: Legyen minden házon nemzeti lobogó ünnep- és gyásznapjainkon!

Korábbi számunkban is tájékoztatást adtunk arról, hogy az ún. régi zöldhulladékos zsákokat már csak május végéig viszi el az FKF.

Bővebben: Fontos változás a kerti zöldhulladék-gyűjtő zsákokról

2016. április 11-én, hatodik alkalommal rendeztük meg műsoros délutánunkat a Költészet Napja alkalmából.

Bővebben: Tavaszi hagyomány a Piroska Óvodában

Hosszú évek óta nagyon jó kapcsolatot ápolunk a közeli Kossuth Lajos Általános Iskolával, meghívásunkra szívesen jönnek el a tanító nénik nyílt napjainkra, amikor betekinthetnek mindennapjainkba.

Bővebben: Óvoda-iskola átmenet

A klubvezető (Szűcs Éva) és a klubtagok beszélgetésre hívták a helyi képviselőket.

Bővebben: Idősügyi fórum a Rákoskerti Idősek Klubjában

Idén nyárig elkészül a helyi művelődési ház mellett, a Rákoskert sugárút – Erzsébet krt. sarok.

Bővebben: Ismét megszépül egy kiteresedésünk 

Idén tavasszal 10 új virágállványt helyeznek ki képviselőink rákoskerti közterületekre.

Bővebben: Új virágállványok a lakóhelyünkön

Tavaly a Fővárosi Önkormányzat megrendelésére felmérés készült a Rákoskert sugárút menti platánfasor állapotáról.

Bővebben: Platánfasor

2012-ben hivatalosan is bejegyzett Rákosmenti Adományház Egyesület idén is megtartotta az évadzáró gyűlését.

Bővebben: Rákosmenti Adományház Egyesület évadzáró

2015-ben készült el a Főváros egyik útfelújítása a Rákoskert sugárút és a Sáránd utca sarkán. Ennek a felújításnak esett áldozatul a környék lakói által már megszokott helyen lévő 162, 197, 262-es buszok megállóhelye. 

Bővebben: Aláírásgyűjtés egy buszváró pavilonért