Húsz éves a Rákoskerti Polgári Kör  (Kerti Levél 1997 április)

 

Helyi érdekű főnix

Pénzmániás nyüzsgésünk, amely bálványimádással súlyosbítva közéletünket jelöli, nem tűri el sokáig a kultúra megőrzésére, a társadalmi szolidaritás minimumára szerveződő, helyi, civil közösségek létét. A társadalmi kohézió teljes hiánya könnyen megoldja ezen szervezetek eltakarítását az útból. Az apátia, a fásult közöny kollaboránssá avatja a gyanútlan „lakosságot”. Saját maga ellen veti be saját magát.

Az időnként fel-felbukkanó csoportok, szerveződések, kulturális egyletek hamar áldozatul esnek a pénzhiánynak, az áskálódásnak, a széttartásnak és a hivatásos bomlasztók ténykedésének. Ennek ellenére, vagy éppen ezért az a szó, hogy „közösség”, nem tud végérvényesen kimúlni, s ennek megfelelően a közösség mindig újjászervezi önmagát.

Ennek a folyamatnak tipikus példája Rákoskerten a most megalakult vagy újjáalakult Polgári Kör, amely azelőtt a Rákoskerti Szépítő Egylet névre hallgatott. Végül is ugyanazok az emberek, ugyanazok a törekvések. Szándékosan nem írok célokat, hiszen itt csak törekvésekről lehet szó.

E kellően komor bevezető után lássuk a derűs valóságot: ismét összejött egy tucat „deklasszálódó” értelmiségi, részint, hogy sírva vigadjon, részint, hogy elábrándozzon ideákról, rendes és tiszta környezetről, templomról, művészetről, kerozinmentes csendről. Ebben a sivatagi kultúrkörnyezetben mi soha nem lehetünk piramisépítők, sőt még szent skarabeuszbogarak sem, de a délibáb adott. Viszont víz és teve nincs.

Egy olyan, kilencezer lakójú városrész, mint amilyen Rákoskert, lám jól elvan utak, színház, mozi, templom, múzeum, jó közlekedés, kórház, üzletek nélkül is. Igaz, hogy sok olyan gyerek van itt, aki szegény még soha nem volt a Duna másik partján, például Budán, a Várban. Rengeteg a nyomorgó nyugdíjas, és a családok is nyomorognak. Minek ide polgári kör?

Mégiscsak kell ez a polgári kör! Igaz, hogy a szó valódi értelmében polgárságról itt sem lehet beszélni, mint ahogy máshol sincs ebben az országban.

Van viszont egy lassan lefelé csúszó, óriási középréteg, amely a polgárság helyett létezik, vegetál. Ez a valahavolt szakmunkásoktól az állástalan művészekig terjedő tömeg csak alapja lehet egy majdani, öntudatos polgárság kialakulásának. De neki még meg kell harcolni ezért a metamorfózisért. Ingyen nem adják. Ez itt Rákoskerten is igaz, sőt itt igaz csak igazán. Hiszen ez az ország közepe.

Lássuk a délibábokat!

Délibáb 1: Környezetvédelem, tisztaság, rend, fegyelem. A mostani állapot felméretett és attól csak a még jobb állapot felé lehet elmozdulni. Ez kinyilváníttatott. Szelektív szemétgyűjtés. Hígtrágyatavak rendbetétele. Bukta Mihály képviselő úr környezetvédelmi eredményeiről számolt be, amelyek jelentősek, viszont hosszú évek harca és fáradsága. Vannak kudarcok is jócskán. Például a Ferihegyi repülőtér zajártalmával nem tudnak mit kezdeni. Ez ugyanis hatalmi kérdés, a repülőtérlobby rendkívül erős.

Délibáb 2.: A templomépítés ügye. Az igazság az, hogy Rákoskert kilencezer emberének lelki gondozását egyáltalán nem lehet megoldani. Egyetlen egyház sem szán meg minket. Ide nem jönnek prédikátorok, hittérítők, papok. Magunkra vagyunk hagyva. Leginkább persze ez a katolikus egyház ügye kellene, hogy legyen, hiszen zömében katolikusok élnek itt. Nem mozdul semmi. Szegény megboldogult Enzsöl Ellák atya keresztszentelése volt az utolsó nagy tett ezen a téren, azóta teljes a mozdulatlanság.

Közbevetett kérdéseim: Milyen polgári kör lészen ez? Kispolgári kör? Nagypolgári kör? Nyárspolgári kör? Netán az önérzetes és harcias franciaszabású citoyenek köre vagy titkos társasága?

De ne legyek szurkapiszka. Polgári kör, és kész.

Pihenésképpen hadd sorolom fel a jelen volt polgárokat, csak úgy, ahogy eszembe jutnak: Orosz Károly, a Polgári Kör kitalálója, keramikus iparművész; Ferenczi Zsuzsa gobelinművész, Bukta Mihály képviselő, Zsigó Barnabás citoyen, Péter Cecília énekművész,
† Szabó Ferenc pilóta, Véghelyiné Fodor Mária iskolaigazgató, † Puskás Tibor, a Rákoskerti Művelődési Klub igazgatója, Kalló Gáspár kőfaragó és énekes, Velkey Éva tanárnő, † Mucsi Sándor színművész, Gál Ildikó filmrendező és Salamon György festőművész, a krónikaíró.

Kilencezer emberből tizenhárom. Mint a mesében.

Salamon György 1997 június

 

 

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.