Makovecz Imre megemlékezés

2017. szeptember 27-én este a Rákoskerti Templom Alapítvány szervezésében megemlékezést tartottunk a Rákoskerti Művelődési Házban a „Mennybe menetel” ökumenikus templom tervezője halálának 6. évfordulóján. A vendégeket Janikné Megyery Rita az Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte, ismertette az eddig megtett utat, majd Hatvani Zoltán rákoskerti önkormányzati képviselő fejezte ki elismerését az elnöknek és az Alapítvány tagjainak. Bíztató szavait mindenki jólesően nyugtázta. Fellépett a Rákoscsabai Református Egyházközség ifjúsági zenekara. Szívhez szóló, kedves műsoruk mindannyiunknak emlékezetes marad. Ezután Peterdiné Molnár Judit egyházmegyei beosztott lelkésszel közösen mondtunk imát a templom felépüléséért, majd megtekintettük a Makovecz Imre építésszel készített, a Magyar Televízióban már lejátszott Oskó Judit riportját. A mesterrel készített interjúban elmondott gondolatok posztumusz üzenetként szolgálnak az utókornak. Igaz, szókimondó egyénisége példa számunkra! Az eseményen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő, aki lelkes támogatója a Makovecz templom építésének.
Hálás szívvel köszönjük a fellépők, a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat, valamint minden résztvevő támogatását!
A templom építése a közbeszerzési eljárások befejeztével kezdődik.

A Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriuma

 

 

 

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.