Útjavítások Rákoskerten a 9. evk.-ben

Korábbi cikkünkkel ellentétben három utcánk (Toldi, Postakürt, Csendítő) nem aszfaltterítést, hanem szórt bitumenes felületzárást kapott. Ennek oka, hogy a februárban elfogadott kerületi költségvetésben erre a célra félrerakott pénzösszeg nem lett elegendő az aszfaltra. A testületi döntés után a hivatal kiírta a közbeszerzést, de a vállalkozók jelentősen magasabb árakat adtak meg, mint amennyit a képviselők korábban elfogadtak – dönteni kellett, hogy elmarad az útjavítás, vagy egy gyengébb, de jelentősen olcsóbb megoldást választanak. Így maradt a bitumenes technológia. Ezekre a munkákra is három év garanciát vállaltak az építők, de tapasztalatból tudjuk, hogy ezek az utak azért nem nyújtanak olyan “komfortérzetet”, mint az aszfaltozott utak. Másik három utcánk (Kőrösszeg, Postamester, Ököl) aszfaltozása a lapzártáig nem indult meg, de képviselőnk tájékoztatása szerint a megrendelést kiadta a hivatal.

Sajnos az útépítéseknél is tapasztalható az, ami az építőiparban majd mindenhol, hogy jelenleg a kivitelezők kapacitásának 100%-a le van kötve, vagyis manapság a vállalkozók válogatnak a munkák között és a kiadott megrendeléseket csak több hónapos csúszással tudják teljesíteni.

 

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

4 Responses to Útjavítások Rákoskerten a 9. evk.-ben

Hozzászólás a(z) Hatvani Zoltán bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.