Nyár a Rákosmenti Százszorszép Óvodában

 

Hasonlóan az előző évekhez 2018 nyara is tartalmasan telt a Rákosmenti Százszorszép Óvodában. Az iskolai év befejezése után három csoportunk összevontan működött.  Óvónőink, dajkáink és valamennyi dolgozónk leleményességének és szeretetteljes viselkedésének köszönhetően hamar elfogadták ezt a helyzetet a kicsik és jól érezték magukat. Új ismeretségek, barátságok szövődtek a gyerekek között, sőt még a másik óvodából érkezőket is könnyen befogadták maguk közé. Hetente öt gyermeket fogadtunk kerületünk  óvodáiból és örömmel mondhatom, hogy ők is szívesen jártak hozzánk. A nyári élet az óvodánkban mindenki számára teli volt élményekkel, vidámsággal. Szinte az egész napot az udvaron töltötték a kicsik. Csak étkezni és pihenni tértek be a csoportszobába. A szabadban pancsoltak, saraztak, agyagoztak, hintáztak, mászókáztak és mozgásos játékokat játszottak. Akinek kedve volt, rajzolhatott, festhetett, barkácsolhatott, vagy az árnyas fák alá helyezett szőnyegen babázhatott, építőjátékokkal, autókkal játszhatott. Sétálni és kirándulni is voltak többször. Kedvenc helyük a Vida domb volt. Kísérésükben nagy segítségünkre voltak azok a közösségi szolgálatot teljesítő, érettségi előtt álló diákok, akik minket választottak „ideiglenes munkahelyüknek.” Idén nyáron nyolc ilyen tanulónk volt.

A szabadban is figyeltünk óvodásaink egészséges életmódjára. Testüket naptejjel kentük be, gyümölcsöt és sok folyadékot (víz, limonádé) biztosítottunk nekik.

Az öt hétig tartó óvoda bezárás alatt Fohsz Tivadar képviselő úr segítségével megújítottuk udvaraink gyepszőnyegét, ahová kellett fűmagot is vetettünk. Rákosmente Önkormányzata a Pillangó és Mókus csoport termének és öltözőjének parkettáját felcsiszoltatta és lakkoztatta, ügyelve arra, hogy az anyagok használatánál is érvényesüljön a gyermekek egészségvédelme – vizes bázisú lakkot használtak a munkálatoknál. A dadus nénik a zárás utolsó hetében reggeltől estig, óriási munkával takarították ki az épület minden helyiségét, hogy mire érkeznek a gyermekek szép, tiszta környezet fogadja őket. A zárás alatt az óriási viharok következtében egy fűzfánk teljesen, egy másik pedig félig elpusztult. Óvodánk gondnoka több napig tartó munkával tisztította meg a nagyudvart a faágaktól és levelektől. Hatvani Zoltán képviselő úr segítségével új játéktároló kosarakat, a gondnoki és konyhai munkát segítő eszközöket, CD lejátszót és televíziót vásároltunk.

Köszönöm a képviselőknek és munkatársaimnak, hogy összefogással ismét megújulhatott és megszépülhetett intézményünk!

Béres Károlyné óvodavezető 

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.