Cukorbeteg gyermek az óvodában

Sajnos az óvodáskorú gyermekek is lehetnek cukorbetegek. A Rákosmenti Százszorszép Óvodában (Rákoskert, Rezgő utca 15.) fogadjuk őket. Szerencsére nem gyakori ez a jelenség, de életünk úgy alakult, hogy egy már hozzánk járó kisgyermek cukorbeteg lett. Mi sem volt természetesebb, minthogy ugyanúgy foglalkozzunk vele tovább, mint ahogyan azt idáig is tettük, csak egy kicsit nagyobb odafigyeléssel és gondoskodással.

Harminc gyermek között ez nem is olyan egyszerű feladat, de lelkiismeretes óvodapedagógusaink és dajkáink, a szülővel való szoros együttműködéssel megoldják. Ahhoz, hogy maradéktalanul eleget tudjunk tenni e feladatunknak is, az óvoda egész nevelőközössége meghallgatta dr. Blatniczky László professzor úr a témával kapcsolatos előadását és egyik óvodapedagógusunk egy öt órás képzést is elvégzett. Nagycsoportos óvodásaink részére a Szurikáta Alapítvány érzékenyítő foglalkozást szervezett, melynek során megismertette őket a gyermekkori cukorbetegség tüneteivel és az egészséges táplálkozással kapcsolatos sok-sok hasznos ismerettel. A gyerekek jól érzeték magukat az interaktív foglalkozáson és reményeink szerint még elfogadóbbá váltak.

Köszönjük a professzor úr és a Szurikáta alapítvány segítségét és támogatását valamint a szülők e témához való pozitív hozzáállását.

Az óvoda munkatársi közössége

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Harminc gyermek között ez nem is olyan egyszerű feladat, de lelkiismeretes óvodapedagógusaink és dajkáink, a szülővel való szoros együttműködéssel megoldják. Ahhoz, hogy maradéktalanul eleget tudjunk tenni e feladatunknak is, az óvoda egész nevelőközössége meghallgatta dr. Blatniczky László professzor úr a témával kapcsolatos előadását és egyik óvodapedagógusunk egy öt órás képzést is elvégzett. Nagycsoportos óvodásaink részére a Szurikáta Alapítvány érzékenyítő foglalkozást szervezett, melynek során megismertette őket a gyermekkori cukorbetegség tüneteivel és az egészséges táplálkozással kapcsolatos sok-sok hasznos ismerettel. A gyerekek jól érzeték magukat az interak

 

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.