A rákoskerti katolikus kápolna építésének rövid története 2013-2017

„A templomot hagyományosan ’Isten házának’ nevezik, pedig Istennek nincs szüksége házra. Ez a ház nekünk kell, embereknek. A templom az Istent szerető emberek gyülekezeti helye. 
Rákoskerten nincs templom. A kerti hívek egyházilag a Rákoscsaba-Újtelepi plébániához tartoznak.”
1958-ban a plébániai élet eseményeit megörökítő könyv, a „Historia Domus” 22. oldalára e sorokat írta Rákoscsaba-Újtelep első plébánosa, Kránitz Imre.
’Óriási hátránya a plébániának a hívek területi szétszórtsága. … Itt feltétlenül szükséges lenne istentisztelet célját szolgáló helyiség biztosítása.’ 
/Enzsöl Ellák plébános/

 

Sok-sok év telik el a fenti írások papírra vetése óta, szinte minden lelkipásztor idejében előkerül a kérdés, de az ügy vagy ezért, vagy azért nem nagyon közelít a megvalósuláshoz Rákoskerten.
2013. április 25-26-án, Erdő Péter bíboros főpásztorunk lelkipásztori látogatást tesz a Rákoscsaba-Újtelepi plébánián. Ez alkalommal megbeszélést folytat Ríz Levente polgármesterrel is. Ekkor merül fel a lehetősége annak, hogy az Önkormányzat a Zrínyi utca és Rákoskert sugárút kereszteződésében lévő ingatlant a Katolikus Egyház tartós használatába adja.
Hármas funkcióval rendelkező építmény tervei körvonalazódnak: kápolna, közösségi tér, valamint urnatemető. A szentségi kápolna és közösségi terem egybe nyitásával száz férőhelyes templom alakítható ki. Az építés költségeinek finanszírozását vállalja a Főegyházmegye.
2013. júliusában az Önkormányzati Testület dönt a telek rendelkezésre bocsátásáról, és a 2014. decemberben megkötött szerződéssel realizálódik a tartós földhasználat lehetősége.
Több építészt felkérünk vázlattervek készítésére: Katona Vilmos, Major György és Rákos Tibor vesznek részt a belső pályázaton. Végül Major György építész tervező terve mellett döntünk, ami a legnagyobb mértékben valósítja meg elképzeléseinket. 2015. januárban elkezdődik az engedélyezés folyamata, mely sajnos hosszúra nyúlik, így 2015. decemberben kapjuk meg végre az építési engedélyt. 2016. áprilisában kötjük meg a szerződést a generál kivitelezővel, a Laterex Építő Zrt-vel.


Snell György püspök atya 2016. május 1-én elhelyezi a kápolna alapkövét.
2016-ban már a kivitelezés nehézségeivel kell szembesülnünk. A felmerülő technikai problémák miatt az épület nem készül el a kitűzött 2016. decemberi határidőre, hanem 2017. szeptemberre valósul meg Major György funkcionálisan alkalmas és megjelenésében is méltó terve. A használatot elősegíti majd, hogy az Önkormányzat mindkét utcafront járdáját kiépíti a közeljövőben.
„Végre beteljesülhetett a rákoskerti hívek vágya”:

2017. október 15-én, Dr. Erdő Péter bíboros prímás érsek ünnepi szentmisében – hívők sokasága jelenlétében – megáldotta a Rákoskerti Szent XXIII. János pápa kápolnát és védőszentünk, a Zsinat pápájának ünnepe alkalmából felszentelte a kápolna oltárát.
Deo Gratias ! Istennek legyen hála!

Szőke Lajos plébános

Kategória: Uncategorized | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.